Próféta Galéria

A Nemzetközi Bicsérdi Művésztelep

A művésztelep 1994-ben alakult pécsi, baranyai művészek és a Bicsérdi Önkormányzat, mint gesztor közös szövetségével. Országos és külföldi kiállításokon vesznek részt munkáikkal. Kezdetektől az a koncepció vezérelte a művésztelep tevékenységét, hogy egy olyan szellemi alkotóműhely jöjjön létre, amiben a képző- (festészet, grafika, szobrászat, fotó) és iparművészeti (kerámia, zománc, üveg) szekciók egy időben képviseltetik magukat. Sőt, ezen túlmenően időnként a társművészeket is felkértek, hogy gondolataikkal, alkotásaikkal jelenjenek meg, és hassanak a Művésztelep munkájára. Amikor Bicsérd polgármestere befogadta a művésztelepet, arra is gondot fordított, hogy a község és a kistérség lakossága is bekapcsolódjon a Művésztelep munkájába, és profitáljon abból. Így tevékenyen részt vesznek a Művésztelep tagjai a falu rendezésében (temető rendezésében, virágosításban, köztéri alkotások felállításában, szobrok, domborművek, zománcozott alkotások elkészítésében), az iskola művészeti-esztétikai oktatásában, valamint egyéni érdeklődők patronálásában. A művésztelep egy hetes kurzusa alatt komoly és nehéz művészi, alkotói vitákban felmerülő kérdésekre keresi a választ, majd két hónap múlva a decemberi kiállításon mutatja be az összegzést. Tavasszal pedig a térség kiállítótermei fogadják az alkotásokat. A művésztelep résztvevői minden évben egy-egy alkotásukat ajándékozzák az önkormányzatnak, így ez a gyűjtemény az utókorra száll.

Facebook Google+ Twitter
vissza