Próféta Galéria

"Vizuális kultúránk a közelmúltban" - előadások a Prófétában

„Vizuális kultúránk a közelmúltban – az elmúlt hatvan év”


A Próféta Galéria és a Konok-Hetey Alapítvány 2012 októberétől 2013 februárjáig kéthetente, csütörtökönként, 18 órai kezdettel 90 perces vetített képes előadásokat szervez, célul tűzve ki a második világháború utáni magyarországi művészet fontosabb irányzatainak bemutatását, felölelve az elmúlt hatvan évet.



A Próféta Galéria kilenc előadást tartalmazó sorozatának célja, hogy vázlatos képet nyújtson a középiskolai és egyetemi képzésből is gyakran kiszoruló korszak – az elmúlt hatvan év – vizuális kultúrájának főbb vonulatairól, irányzatairól, tendenciáiról, problémáiról. Előadóink szakterületük egy-egy jól körülhatárolható témáját a történeti háttér, a művészeti problémák tárgyalása mellet, egy-egy mű elemzésén keresztül mutatják be. Vetített képes előadásainkat elsősorban a művészet iránt fogékony főiskolás és egyetemista fiataloknak, valamint oktatóknak ajánljuk, akik a közelmúlt vizuális kultúráját maguk is tanítanák, és természetesen mindazoknak, akiket ez a korszak érdekel.
 

Első előadásunk címe:
Az Európai Iskola története és hatástörténete
előadó: Pataki Gábor, művészettörténész, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet
időpont: október 4. csütörtök

További előadások:

 

2. Köztéri szobrászat és művészetirányítás a szocializmus éveiben

előadó: Wehner Tibor, művészettörténész
időpont: október 18.

3. Művészcsoportok és kezdeményezések a második világháború után
előadó: Balázs Kata, művészettörténész
időpont: október 25.

4. Modern és szocreál – építészet a fordulat évétől a Kádár-kor hajnaláig
előadó: Prakfalvi Endre, művészettörténész, Magyar Építészeti Múzeum
időpont: november 15.

5. Modernizmus és tárgykultúra 60-as 70-es években
előadó: Jerovetz György művészettörténész, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet
időpontnovember 29.

6. Neoavantgárd fotó Magyarországon, 1965-1984
előadó: Szilágyi Sándor fotóművészeti író, kritikus
időpont: december 13.

7. Fotórealizmus a festészetben
előadó: Fehér Dávid művészettörténész
időpont: január 3.

8. A kilencvenes évek művészete – a neokonceptualizmus
előadó: Tatai Erzsébet művészettörténész, MTA Művészettörténeti Intézet
időpont: január 17.

9.
Technikai képhasználat a közelmúlt és a jelen kortárs művészetében
előadó: Perenyei Monika művészettörténész
időpont: január 31.

vissza