Próféta Galéria

Percz János kiállítás

2014. február 13-án nyílt meg Percz János Munkácsy-díjas ötvös- és szobrászművész kiállítása a Próféta Galériában.
A megnyitón Kratochwill Mimi, művészettörténész mondott beszédet.

A kiállítás megtekinthető 2013. március 14-ig, keddtől péntekig, 13 és 18 óra között.
Minden kedves látogatónkat szeretettel várjuk!

Határtalan műterem

Rózsa Gyula írása Váli Dezső Szép képek című kiállításáról.
Megjelent a Népszabadság 2013. november 27-i számában.


Aki régóta nézi Váli Dezső képeit, óhatatlanul elmélkedni kezd azon az efelől szükségtelennek látszó évezredes igyekezeten, amellyel a festészet rendre hódítja meg a naplementét, Szent Péter keresztre feszítését és a barikádharcot közlendője érdekében. Váli ugyanis mindezt – csaknem mindezt: közölni való érzelmeit és gondolatait – a műterem egyetlen tárgykörében végzi el, immáron harminc esztendeje. Egy asztal, egy festőállvány, egy heverő, inkább négylábú dikó, néha az üvegablaksor – ennyi, s legfeljebb valami szőnyegféle az általa engedélyezett látványelem.
..tovább

Takáts Márton kiállításának megnyitóbeszéde

Galambos Ádám: Megnyitóbeszéd

Tisztelt megnyitó-közönség!
Hölgyeim és Uraim!
„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal. Már mikor a motoscafon az állomásról befelé hajóztak, és elhagyták a Canale Grandét a rövidebb út kedvéért, Mihálynak feltűntek jobbra és balra a sikátorok. De ekkor még nem sokat törődött velük, mert eleinte teljesen lefoglalta Velence velencesége: a víz a házak között, a gondolák, a lagúna és a város téglavörös-rózsaszín derűje. Mert Mihály most volt először Olaszországban, harminchat éves korában, a nászútján.” Talán, ha elsőre nem is jut eszünkbe, mégis ismerős lehet Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének kezdő sora. Mihály, a kalandokban és látomásokban nem szűkölködő főhős, aki útnak indul.
..tovább

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7