Naomi Devil exkluzív ingyenes tárlatvezetéseket tart Virtaura című kiállításán 2014. 04. 10-én
Naomi Devil Virtaura című kiállításán maga a művésznő vezeti keresztül az érdeklődőket 2014. április 10-én.
Az ingyenes tárlatvezetésekre a a nyitvatartási időben, délután 13 és 18 óra között kerül sor.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
..tovább
Megnyílt Naomi Devil - Virtaura című kiállításunk
2014. március 20-án, csütörtök este 7-kor megnyílt Naomi Devil fiatal magyar festőművész kiállítása a Próféta Galériában.
A kiállítás megtekinthető: 2014. április 18-ig.
..tovább
Percz János kiállítás
2014. február 13-án nyílt meg Percz János Munkácsy-díjas ötvös- és szobrászművész kiállítása a Próféta Galériában.
A megnyitón Kratochwill Mimi, művészettörténész mondott beszédet.
A kiállítás megtekinthető 2013. március 14-ig, keddtől péntekig, 13 és 18 óra között.
Minden kedves látogatónkat szeretettel várjuk!
Határtalan műterem
Rózsa Gyula írása Váli Dezső Szép képek című kiállításáról.
Megjelent a Népszabadság 2013. november 27-i számában.
Nyári szünet augusztus 20-ától szeptember elejéig
Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a Próféta Galéria nyitvatartása augusztusban a továbbiakban szünetel, így legközelebb szeptemberben várjuk a nagyérdeműt a következő programunkra, a Cseh Tamás szoboravatással egybekötött kiállításunkra, melynek megnyitója szeptember 6-án 15 órakor lesz. A kiállítást megnyitja: Tarlós István és Lévai Anikó.
Megnyílt a német testvérváros művésznőinek kiállítása
2013. július 17-én 18 órakor megnyílt Petra Friedrich, Gabriele Schreiner és Eva Schwanitz közös kiállítása a Próféta Galériában. ..tovább
"Vizuális kultúránk a közelmúltban" - előadások a Prófétában
„Vizuális kultúránk a közelmúltban – az elmúlt hatvan év”
A Próféta Galéria és a Konok-Hetey Alapítvány 2012 októberétől 2013 februárjáig kéthetente, csütörtökönként, 18 órai kezdettel 90 perces vetített képes előadásokat szervez, célul tűzve ki a második világháború utáni magyarországi művészet fontosabb irányzatainak bemutatását, felölelve az elmúlt hatvan évet.
Megnyílt Csáky Lajos kiállítása
Dr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke nyitotta meg csütörtök este Csáky Lajos "Minden nap" c. kiállítását. A megnyitón készült képek.
László Dániel képei elé
László Dániel 2009-ben gyalogosan tette meg a 960 km hosszú spanyolországi El Camino zarándokutat a francia határtól egészen Santiago de Compostela-ig. A megtett út hatására és a 40 nap emlékére 40 festmény született. Nem sokkal később a festő újabb zarándokútra vállalkozott immár idehaza, a szintén 40 nap alatt bejárható Mária út Budapest Csíksomlyó közötti szakaszára, melynek Budapest és Mariazell közötti szakaszát egy évvel később, 2011-ben járta be.
..továbbgaléria Bakony, 2012 Bodajk, 2012 Bodé, 2010 Celldömölk, 2011 Csepreg, 2011 Csikrákos, 2010 Csiksomlyó, 2010 Éjjel út, 2010 Énlaka, 2010 Esztergom, 2012 Fehér Mária, 2009 Fekete kutya, 2010 Fénykör, 2009 Gelence, 2009 Hernádvölgye, 2010 Kács, 2012 Káposztáskert, 2010 Kárásztelek, 2012 Kartal, 2010 Kirschlag, 2012 Kolozs, 2012 Kolozsvár, 2010 Krasznarécse, 2012 Kútház, 2010 Leoni Madonna, 2010 Logrono, 2009 Lőrinci, 2012 Máriapócs, 2010 Máriapócs, 2010 Mariazell, 2011 Mersevát, 2012 Muxia, 2010 Nagykároly, 2012 Napkor, 2010 Nyírbátor, 2009 Santiago de Compostela, 2010 Sárhegy, 2010 Szent Jakab, 2009 Szent Jakab, 2010 Szilágyság, 2012 Szilágysomlyó, 2010 Tarnaszentmária, 2010 Üres oltár, 2009 Villafranca del Bierzo, 2010