Berencsi Attila - Beri Ary A hatodik elem című tárlata
„…Berencsi Attilával mégis jó leülni és beszélgetni. Nemcsak azért, mert egyik pillanatról a másikra vált témát – festészetről a zsiráfokra tereli a szót, meghökkentő kérdéseket tesz föl és gondolkodtat el-, hanem mert ráérősen válaszol, figyel, és nem intézi el a dolgokat közhelyek puffogtatásával.
És hiába vagyunk egy nyilvános szórakozóhelyen, senki nem akarja kizökkenteni őt a beszélgetésből. Nem úgy, mint 20 éve, amikor tini lányok rohamozták volna meg. Inkább úgy, mint azelőtt, hogy Beri Ary lett volna belőle. Mondjuk, mint Ózdon, ahol 1967-ben született.
Ott még Berencsi Attila volt, egy csenevész kiskölyök, aki indián akart lenni, és lett is. Kevesebb sikerrel, mint Winetou, ugyanis a nagy elődöt sosem kergette meg egy csapat alsó tagozatos cowboy. De a ruha, amit maga varrt –függönyrojttal díszítve, hogy indiános legyen az jó lett.
Ügyes keze volt. Rajzolgatott. Csellózott is. Nagymamája engedte és támogatta, meg aztán egy zongora úgysem fért volna el a panelban. Nem volt még nyolcadikos, amikor anyja Pestre vitte. Ismeretlenbe. Attila képes lett volna katonai iskolába iratkozni, csak, hogy ne kelljen otthon lennie többé. A kisképzőbe vették fel inkább. Grafikusnak lenni, tulajdonképpen ez is van annyira kreatív munka, mint a katonaság. Főleg ha tehetségesnek tartják a tanárai. Annak tartották. Attilát mégis a zene érdekelte, a rock’n roll, vagyis az egy generációval előbbi megfogalmazás szerint a hosszú haj meg a hülye zene. Hosszú haj nem volt, zenekar igen, és már gúnynév is. Rajtaragadt, hogy Beri Ary rákenroll…
Egy koncertre igyekezett épp, amikor szembesült a magyar filmgyártás egyik égető problémájával, hogy az anyagi támogatás már megvan, de főszereplő még nincs a filmhez. A tarvíziós bőrdzsekiben pompázó filmesek odaálltak a hátizsákos kisfiú elé, és feltették a kérdést, ugyan lenne-e kedve betölteni ezt az űrt. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.
A „Szerelem első vérig” sikeres lett. Nagyon sikeres. Magyar filmről ma már szinte elképzelhetetlen, hogy ennyien beüljenek rá. Beri Ary bekerült a lányszobákba, mint kép, szobák falán. …Sikoltoztak a koncertjén, mert zenélt is néha, a Játékos fiukkal, meg a Pillangókkal. Többen állítják, látták a koncerteket. Találkoztunk olyanokkal, akik szerint jók voltak. De a lányok meg a mozi pénztárak inkább filmet akartak. Jött a „Szerelem második vérig”, vele dalok, melyet, szövegeit saját maga írta, és amiket többen hallgattak, mint a Játékos fiúkét. Azzal a sorral, hogy „A semmire a semmi nem lehet mentség” több száz tinédzserszerelemre lehetett pontot tenni.
A rajongást nem lehetett megállítani. …És nem akart Beri Ary sem lenni, akinek a frizuráját fiúk másolják, aki hasonlít a plakátfiúra, de semmi köze Berencsi Attilához. Menekült. Elvegyült volna. Zenélt volna. Festett volna. De nem tudott elvegyülni. Filmezni hívták. Újra és újra. De csak egyetlen akadt, amibe nem szerelmest kellet volna játszania. A „Túsztörténet” tetszett a külföldi kritikusoknak is. San Sebastianban megkapta érte a legjobb főszereplőnek járó díjat. Nem engedték ki az illetékesek, Hagyták, hogy próbálja a szmokingot, majd azt hazudták neki nincs vízum, mert nincs konzul. Volt vízum, csak nem neki, átvette a díjat helyette más, amit egy év múlva összetörve adtak neki oda. Nem ment többé filmgyárba.
Egy rendező szerint ő volt a legjobb színésze az összes közül. Egy dramaturg szerint a filmeseknek mindig bűntudatuk van, ha egy civilt beemelnek maguk közé, aztán elejtenek. Attila azt mondja, nem sértődött meg. Csak nyomott egy pontot a Beri Ary a filmsztár fejezet végére. Isaura, a kancsal rabszolgalány alakítója soha életében nem tudott megszabadulni attól, hogy ne Isaurának a kancsal rabszolgalánynak tartsák. Berencsi Attila a jóképű szerelmes szerepétől nem tudott szabadulni. Neki még annyi sem jutott, hogy a szappanoperája végen valaki felszabadítsa a beriaryság alól. Energiáit csak az kötötte le, hogy tudatosítsa: ő nem az a fiú, akinek rajongók hiszik.
Egykori zenekara tagjaiból milliomos lett vagy megasztár. A nagyhatalmú lemezgyári szerkesztőt, aki még kiadni sem javasolta a „szerelem második vérig”című albumot, most királynak hívják rajongói. A filmesek találtak más színészeket. Dalszövegeit csak pop sztárocskák használják, csak néha fizetni felejtenek el érte. Berencsi Atilla az elmúlt húsz évben zenélgetett, festegetett, bujkálgatott. Kevés barátja volt, néha velük sem akart találkozni. Újságíróval beszélni sem volt hajlandó. Eltűnt.
Csoda, hogy a festményei megrendelői egyáltalán megtalálták. Egyik adta a másiknak a nevét, hogy itt ez a fiú, aki jól fest és bármit lefest, amit kérnek tőle. Már ha elvállalta…
Berencsi Attila pedig tanult. Rájött, hogy nem elég a tehetsége. Gyakorolnia is kell, új technikákat kipróbálnia, gitáron és vásznon is, hogy ami megszületik, az tényleg egyedi legyen, olyan, amit még senki nem csinált előtte. Amiből nincs több a földön…” (Veress Kriszta)